Címünk: 1157 Budapest, Nyírpalota út 95. fsz 1.

Telefon: +36 30 4 210 210

Gyökérkezelés

Miért alkalmazzuk a gyökérkezelést?

A gyökérkezelés egy többlépcsős kezelési folyamat, amit akkor végzünk el, amikor a fogat már más módon nem tudjuk megtartani. Ez akkor következik be, ha a fogbél, olyan károsodásokat szenved, ami miatt azt el kell távolítani, ez lehet egy trauma hatására elhalt fog, vagy olyan mértékű szuvasodás, ami elérte és befertőzte a fogbelet. Erre utaló jelek lehetnek a ráharapásra jelentkező fájdalom, a hidegre való extrém túlérzékenység, a spontán megjelenő, rendszerint lüktető fájdalom, vagy a szájban megjelenő gennygyülem.

Mennyi ideig tart a kezelés?

Ezt előre nagyon nehéz megmondani, hiszen mindenki szervezete eltérő ütemben gyógyul, illetve eltérő módon reagál a gyökérkezelésben használt anyagokra.

Mi a menete?

Első lépésben érzéstelenítő hatása mellett megnyitjuk a fogbelet egy trepanációs nyíláson keresztül, majd eltávolítjuk a fogban még található ereket, idegeket. Ezután mechanikai és kémiai úton kifertőtlenítjük a gyökércsatornákat, majd egy gyógyszeres ideiglenes gyökértöméssel látjuk el a fogat, aminek szintén ez a feladata. Általában már erre az első kezelésre is jelentős mértékben szokott csökkenni a betegek fájdalma.

Következő alkalommal újból áttisztítjuk a fogat, ha a panaszok megszűntek és a gyökércsatornákat fertőzésmentesnek tudjuk nyilvánítani akkor végleges gyökértöméssel, és fedőtöméssel látjuk el a fogat. Amennyiben még nem gyógyult meg a fog akkor újabb gyógyszeres tömést helyezünk bele és addig ismételjük, amíg el nem tudjuk végezni a végleges tömést.

Következményei:

A gyökérkezelés eredményeként a fog elhal, hiszen eltávolítjuk a fogat tápláló ereket, idegeket amennyiben ez még nem következett be magától. Ennek következtében a fog érzéketlenné és törékennyé válik, ezért amennyiben szükséges csappal és/vagy koronával látjuk el a fogat a hosszan tartó megtarthatóság érdekében.

Nem lenne egyszerűbb kihúzni?

Minden esetben a fogorvossal együtt mérlegelni kell, hogy az adott fognak mennyi esélye van a gyökérkezelés sikerességére, ennek eldöntésére segítségünkre van a röntgenfelvétel, hogy lássuk minek is állunk neki. Amennyiben kevés esély van rá, hogy a fogat sikerül megmenteni a fogorvos javaslatot tesz az adott fog eltávolítására és konzultál ennek következményeiről.

Időpontfoglalás

Melyik fogászati szolgáltatásunkkal kapcsolatban érdeklődik?

Nyitvatartás
H-P
08:00 - 20:00
Sz-V
Zárva
Comments Box SVG iconsUsed for the like, share, comment, and reaction icons
👧A legbátrabbak -mint Hanna-, ilyen csúcsszuper fogkefével és nagy mosollyal távoznak! 

Várjuk a kicsiket is rendelésünkön! 
☎️+36304210210
📍Budapest, Nyírpalota út 95. 1/A

@jordan.hungary Dr. Takács Dalma - fogorvos 

#androdental #fogászat #drtakacsdalma #doktornő #doktor #fogorvos #budapest

👧A legbátrabbak -mint Hanna-, ilyen csúcsszuper fogkefével és nagy mosollyal távoznak!

Várjuk a kicsiket is rendelésünkön!
☎️+36304210210
📍Budapest, Nyírpalota út 95. 1/A

@jordan.hungary Dr. Takács Dalma - fogorvo

#androdental #fogászat #drtakacsdalma #doktornő #doktor #fogorvos #budapest
... TöbbKevesebb

10 hours ago

Comment on Facebook

Osztva

Köszönjük a kedvességet🥰

Osztva

Köszönöm a megtisztelő bizalmát kicsiknek nagyoknak egyaránt! :)

Osztva

Osztva

🥰🔥♥️

View more comments

🤩 LEGYEN KÖRNYEZETBARÁT A FOGMOSÁS!🤩

👍 1. Kövesd oldalunk: ANDRO Dental Fogászat  👍
2. Oszd meg nyilvánosan a játék fotóját.
3. Írd a kép alá, hogy: Megosztva és jelöld meg egy ismerősöd, akivel megosztanád ezt a hatalmas ajándékcsomagot. 
(hívd meg ismerőseid a játékba!)

🦷Fogászati rendelőnk közel egy hónapos nyitása alkalmából nyereményjátékot hirdetünk, melyben ezt a fantasztikus fogkrém és fogkefe csomagot lehet megnyerni a Jordan Hungary jóvoltából !😍

😱A csomag 100% környezetbarát, hiszen a Jordan Hungary fogkeféi újrahasznosított műanyagból készült nyéllel, bio-alapú nylon sörtékkel készült 4 db cserélhető fejjel, 100% újrahasznosított csomagolással rendelkeznek.

Sorsolás: 2022.09.25. 20:00

🦷 Szívügyünk a gyönyörű mosoly! 💕
☎️ Bejelentkezés: +36 30 4 210 210
📍 1157 Budapest, Nyírpalota út 95.

Részletek: https://www.androdental.hu
https://bit.ly/3DI0OUI

#jordanhungary #ujrahasznositott #bio #fogkefe #fogkrem #ajandek #nyeremeny #androdental #budapest #fogászat #fogorvos

🤩 LEGYEN KÖRNYEZETBARÁT A FOGMOSÁS!🤩

👍 1. Kövesd oldalunk: ANDRO Dental Fogásza 👍
2. Oszd meg nyilvánosan a játék fotóját.
3. Írd a kép alá, hogy: Megosztva és jelöld meg egy ismerősöd, akivel megosztanád ezt a hatalmas ajándékcsomagot.
(hívd meg ismerőseid a játékba!)

🦷Fogászati rendelőnk közel egy hónapos nyitása alkalmából nyereményjátékot hirdetünk, melyben ezt a fantasztikus fogkrém és fogkefe csomagot lehet megnyerni a Jordan Hungary jóvoltából !😍

😱A csomag 100% környezetbarát, hiszen a Jordan Hungary fogkeféi újrahasznosított műanyagból készült nyéllel, bio-alapú nylon sörtékkel készült 4 db cserélhető fejjel, 100% újrahasznosított csomagolással rendelkeznek.

Sorsolás: 2022.09.25. 20:00

🦷 Szívügyünk a gyönyörű mosoly! 💕
☎️ Bejelentkezés: +36 30 4 210 210
📍 1157 Budapest, Nyírpalota út 95.

Részletek: www.androdental.hu
bit.ly/3DI0OUI

#jordanhungary #ujrahasznositott #bio #fogkefe #fogkrem #ajandek #nyeremeny #androdental #budapest #fogásza #fogorvos
... TöbbKevesebb

2 days ago

Comment on Facebook

REINELT Mia Reinelt

OSZTVA!,,,,Bánkuti Klára

Török Anikó-osztva

Julianna Jánvári Osztva

Osztottam Bea Laboda

Osztva.Tóth Imre

Megosztottam Aletta Kurucz

Osztva Attila Varga

Osztva Monori Anita

Osztva Tibor Laboda

Osztva Csapó Sándorné

Megosztva!✅☺️☝️💯 Erika Tuzáné Benedek 🍀

Osztva Katalin Pichler

Osztva Gaburiné Gaburi Noémi Csilla

Osztva Ibolyka Sándorné Zöld

Osztva Berta Róbertné

Megosztva Adrii Szigeti

Megosztva ✅🍀🍀🍀🍀 Kovács Margó

Osztva Angéla Gönczi

Osztva Mária Alvic

Osztva Anita Aszódi

Osztva Domii Szegedi

Osztva Dörgönye Krisztián

Osztva Légrády Ildikó

Osztva Fazekasné Vas Renáta

View more comments

🤩Egy újabb
🦷NYEREMÉNYJÁTÉKban🦷
szívesen részt vennének?🎁
... TöbbKevesebb

3 days ago

Comment on Facebook

Természetesen😍

Igen

Igeeeeen 👀🥰

Igeeeen 😊😉

Igen

Igen

Igen

👍

Igen

Igennn

Igen

Háát persze!!!!😘

Igen

Én is szívesen! :)

IGEN!!!!!!!!!!!!

😍

Nagy örömmel! 🤗

Igen!

View more comments